ÉGI HARMAT



"Záporként hull majd az áldás- így szól a Mindenható."






MENÜ

 Boldogok a szelídek

 

Boldogok a szelídek,

Halljátok meg emberek.

Bár a világ, nem nagyon szelídség követó

Mégis jóra vezető.

 

 

A szelídség, jóbb a durvaságnál,

Símogatás a pofonnál.

Szeressétek hát egymást, ahogy Jézus szeretett,

Ismert legyen a ti szelidségetek.

 

2018. január 17.

 

A nagy vihar

 

 

A nagy vihar

Fel kél hamar.

Sokszor jártak már e tavon,

De most félnek bizony nagyon.

 

Mester elveszünk!

Kelj fel jőjj segíts nekünk!

Látja Jézus  mint reszketnek,

Föl kel gyorsan, s szól a szélnek.

 

Csend legyen, csend legyen!

S ezek után evezhetnek,

Veszély nélkül rendesen.

Meg lepődtek, nem értették,

És csak az Istent dícsérték.

 

Nem véletlenül került,

Ez a történet a Bibliába.

Mert mindig akad olyan szív,

Ahól le kell csendesíteni a vihart.

 

2018 január 16.

 

Lehet álmodozni

 

Lehet vágyva álmodozni,

Templomot is építeni.

De kell Urunk igenjére,

Tűrelmesen várni.

Akaratát tudakolni,

Válaszában meg nyugodni.

 

Lehet, hittel álmodozni,

Templomot is építeni.

Nemet Igent elfogadni,

S mint Dávid, nem erőlködni.

 

Mindeközben, nem lazsálni,

A lelkeket, jól gondozni.

S így fel nőnek, szent nemzetté,

Királyi papsággá, és erős templommá.

 

S ha majd akkor, szól az Isten,

Tégla templom is épül könnyeden.

Amely most még ott van, tervként a szívedben,

Várjál, szolgálj alázattal csendesen.

 

2018 január 16.

 

Salamon bölcsességet kér

( 1 Királyok 3, 9-14)

Ebben az igében Salamon bőlcsességet kér,

Azt is jól tudja, hogy mért.

Mert csupán a magunk bölcsességével,

Lehetetlen jól vezetni, Főleg, egy országot.

 

S a bölcsesség kérés gondolata,

A legokosabb gondolat, kérés, a mi számunkra is,

Mert ha mi ugyan, nem is egy országot vezetünk,

A bölcsességre nekünk is minden nap szükségünk van.

 

Bölcsesség nélkül, helyesen nem élhetünk,

És mindenhez tiszta világos látást,

Bölcsességet,

Csak az Urtól kérhetünk.

Kaphatunk, vagy másoknak adhatunk.

 

A bölcsesség kezdete, az Isten félelme,

Az Isten félelem a mennyből,

Isten szeretetéből jövő Kegyelem,

Köszönöm Istenem!

 

2018. január 10.

 

BETEGEK UGYAN LEHETÜNK 

 

Betegek ugyan lehetünk,

De figyel ránk, Istenünk.

Betegségeinket ismeri,

Sebeinket kötözi.

 

Ő is tudott roskadni,

Sebeket is viselni.

Őt a bünök sebzik leginkább,

Ne hordozzuk mi tovább.

Boldogan mos tisztára vérével,

Ezért fizetett meg érted, saját életével.

 

2018 február 18. 

 

Van öröm

 

Van öröm, mely akkor is meg marad,

Ha szív úgy fáj,  hogy meg szakad.

Jézus szíve úgy fájt érted bele szakadt,

Örömed lehessen veled maradt.

 

2018 agusztus 23.

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet